2018. március 9., péntek

Az első csöndes strófák








Évről-évre, február közepétől izgatottan várom azt a pillanatot, mikor meghallhatom a szívemnek egyik legkedvesebb muzsikát, mely nem más, mint a fekete rigó lágyan fuvolázó éneke. Azonban hiába vártam, a napok csak teltek, és teltek, de a fagyos téli időjárásban esze ágában sem volt dalra fakadnia. Szépen lassan eltel a február, és beléptünk az első tavaszi hónapba, de csak a naptár szerint. Március elején beköszöntött az igazi tél, fogakat csikorgató éjszakai fagyokkal, sűrű hóeséssel, és a vastag hó dunna egyáltalán nem a tavaszt idézte sem nekünk embereknek, sem pedig az állatvilág tagjainak. A madarak, akik már a tavalyi vagy az, az előtti esztendőkben ilyenkor már vígan ismételgették egyik strófájukat a másik után, most csendesebben élték a napjaikat. 
Azonban tegnap megérkezett a várva várt enyhülés. A fagyott hó lassan olvadásnak indult, halk koppanással csepegett a fák ágairól, a talajt takaró vastag dunna pedig kezdett megrogyni, vizessé válni. A gyenge szél kellemesen enyhe levegőt repített magával, sokkal barátságosabbat, és simogatóbbat, mint pár napja. A tavaszias hangulatú idő, idén először meghozta a fekete rigó kedvét is a dalolásra.  Az alkonyat lassan szürke fátylát kezdte az erdőre teríteni, amikor a fa legtetején büszkén álldogálva, megpróbálkozott kellemesen lágy, fuvolázó énekével. Még nem sikerült neki teljesen az nóta, de azért halkan tovább folytatta előadását, mely mintha csak önmagának szólt volna. A kora tavasz egyik legkedvesebb élménye számomra, amikor először meghallhatom, a tél némította rigó első csöndes strófáit, mely úgy hangzik, mintha csak magában dudorászna. Ilyenkor még nem szól hangosan, nem kiállt, nem harsog, csak lágyan és csöndesen folyik szét a fa sudarában. A fülnek oly kellemes előadásával ezen a március elejei alkonyon ébresztgetni kezdte a tavaszt, mely lassan, de biztosan bebocsátást kér a természetbe.      

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése