Március van, és a tél az idei esztendőben nehezen engedett
szorításából. Reggelente még mindig fázósan didergünk, de ahogy a nap sugarai
előbújnak a felhők mögül, kellemesen átmelegítik a levegőt, és vele együtt az
erdők mezők talaját, ahol milliónyi apró élet várja meglapulva az ébresztés
pillanatát. Azt a pillanatot, amikor a vastag avartakaró védelméből
kikukucskálhatnak, és elődughatják a hosszú tél alatt megsápadt kis
arcocskájukat, hogy a tavaszi nap átmelengesse, és élettel töltse meg őket.
Érzik és tudják, hogy eljött az ő idejük, eljött a pillanat, hogy
pompázhassanak, és ők legyenek az erdők legszebb kincsei, akik nem mások
mind a színes szirmokkal büszkélkedő, aprócska vadvirágok.
A tavasz első hónapjai róluk szólnak, ők ennek az időszaknak
a főszereplői. Akik mind egy szálig az újjászületést, és az ártatlan szépséget
hirdetik. Ezekben, a hetekben a nap kellemesen meleg sugarai, még a legsűrűbb
erdők talaját is elérik, hisz nincsen ilyenkor még sűrű lombsátor, mely
felfogná az éltető fényt, és árnyákot vetne az erdő, puha avarral beterített
talajára.
A tavasz egyik legkorábban szirmait bontó virága, az
aranysárga színben pompázó téltemető. Gyakran már a vékony hótakaró alól is
elődugja törékeny kis fejecskéjét, és, ha a nap a langyos sugarai végigsimítsák
testét, akkor szirmait is szépen elkezdi bontogatni. A kora tavaszi erdő
szinte egyedüli színfoltja, hisz a többi virág, mint a bársonyos tüdőfüvek, a
bogláros szellőrózsák, a keltikék akkor még csak ébredeznek, amikor ő már
fenséges pompájában tündököl.
A téltemetők gyertyános-tölgyes, és ligeterdők lakója. Ha
életfeltételeihez szükséges, háborítatlan otthonra lelnek, akkor gyönyörű,
aranysárga színű virágszőnyeggel fedik be a tavaszi erdő, barna talaját.
Ilyenkor a még kopár erdőt mesebeli szépségűvé varázsolják. A mi vidékünkön
ilyen nagy számban nem fordulnak elő, de pár apró szépség már kivirágzott, és
nem csak az emberi szemeket, hanem a már téli álmukból felébredt rovarokat is
mágnesként vonzzák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése