2017. december 6., szerda

Az én madárbarát kertem - Az első lépéseim


 Nagy fakopáncs

 Csuszka


Az első bejegyzésem arról fog szólni, hogy hosszú évekkel ezelőtt, hogyan tettem meg az első lépeseket, és, hogy hogyan csalogattam kiskertembe a madarakat.
Családunkban a madarak életének a segítése, több évtizedre nyúlik vissza. Szerencsésnek érzem magam, mert születésem óta családi házban élhettem, és élhetem a mai napig is az életemet, egészen közel a természethez. Emlékeimben elevenen élnek gyermekkorom kedves pillanatai, amikor a nagyszüleimnél kedvenc téli elfoglaltságom a madarak megfigyelése volt. Drága nagypapám saját maga készítette el dolgos kezével a madarak kis éttermét, és a kert fáin álldogáló odúkat. A madarak iránt érzett szeretete egész életét végigkísérte, éppen úgy, mint a nagymamámét is. Sokat tanultam tőlük, sok mesét és kedves történetet osztottak meg velem, melyeket mélyen elzárva őrzök mind a napig a szívemben. De nem csak a nagyszüleim, hanem a szüleim is mindig a természet szeretetére, és tiszteletére tanítottak, és náluk is igazi kis madárparadicsom várja évről évre a kis tollasokat. Így amikor én is saját utamra léptem el sem tudtam volna képzelni napjaimat a madarak nélkül. Hiszen számomra az, az igazi boldogság, amikor a tavaszi reggeleken az ő kedves énekükre ébredezhetek, amikor szemmel követhetem az új nemzedék cseperedését, vagy amikor a csendes téli napok élettel töltik meg a kertemet. Azonban, hogy ezeket, a pillanatokat át tudjam élni, tudatosan is odafigyeltem a kertem kialakítására.
Emlékszem, amikor egy szép őszi napon az édesapám által elkészített első etetőmet kihelyeztem a kertembe. Olyan izgatottan vártam az első vendégemet, mint a gyerekek, amikor a Jézuska ajándékát várják. Elevenen él emlékezetemben a pillanat, amikor a kék cinege a vérszilva fára reppent, nézett jobbra, nézett balra, miközben kedvesen csipogott, majd szárnyra kapva az etetőmbe repült. Csőrével kiemelte az első szem napraforgómagot, és már vitte is tova. Hosszú perceken keresztül figyeltem, de nem jött más madár, csak a kék cinege térült fordult a finom csemegével. Másnap újra az ablakba állva figyeltem az etetőt, és lássatok csodát, sorra követték egymást a kék, és a széncinegék, majd megjelent az első csuszka is. Innentől kezdve aztán nem volt megállás, a kis étteremnek hamar híre ment, és sorra érkeztek az éhes csőrű vendégek. Barátcinegék, csízek, erdei pintyek, szajkók, nagy és közép fakopáncsok. Mire beköszöntött a hideg, és nagy hóval tarkított tél olyan nagy volt az etetőm forgalma, hogy még egy tálcás etetőt is kihelyeztem, hogy aki hozzám betér, csak jóllakottan távozhasson. Az hosszú évek alatt sok minden megváltozott, elköltöztük az erdő ölelésébe, még közelebb a természethez, az apró kertem sokkal-sokkal nagyobb lett, ahol a még több etető várja az éhes vendégeket, és odúk, melyek a fészkelésüket segítik. Az elmúlt években még fontosabb lett számomra a természet, az a hely ahol igazán jól érzem magam, és a lakói, akiket annyira szeretek, hogy szavakba sem tudnám foglalni. Igyekszem minden cselekedetemmel segíteni és védelmezni őket, és minden tőlem telhetőt megadni nekik.
Az imént leírt soraimban az én első lépéseimet osztottam meg Veletek, mely lépéseket egyre-egyre több követett és követ mind a mai napig, mert ötletekben kifogyhatatlan vagyok, ha a természetről van szó.


 Kékcinege

 Balkáni gerlék

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése